A régészeti vizsgálatok kiderítették azt, hogy már az őskor művészei is ugyanazokat a színeket használták, mint napjaink festői. A természetben előforduló, ásványi eredetű szervetlen festékek neve: földfesték. A szerves színezőanyagokkal itt nem foglalkozunk.
A földfestékek között a legrégebben ismert anyagok az okkerek. Kellemes sárgásbarna szín különböző változatait alkotják, mint világos- és aranyokker, vörösesbarna: az indiai vörös, a velencei és az angol vörös. Színüket a víztartalmú vas(III)oxid, az Fe2O3.xH2O és a vas-oxi-hidroxid FeO(OH) adja. A mélyebb árnyalatú festékek mangánvegyületeket is tartalmaznak. Fedőképességüket egy színtelen vegyületnek, az alumínium-szilikátnak, Al2(OH)2Si2O5, köszönhetik. Minél több bennük ez az agyagban is megtalálható anyag, annál világosabbak. A sötétbarna umbra szín szintén okkerfajta, de nagy a mangán-dioxid tartalma.
Gyakran alkalmazott festékfajta a zöldföld néhány változata. Összetétele hasonló az okkerekéhez, az agyagföldet itt vas(II)-szilikát színezi zöldre. Arányuktól függően a mély barnászöld különböző változatait hozzák létre. A zöldfestékek közé tartozik a nápolyi sárga, amelyben antimon- és ólomvegyületek is vannak.
A legismertebb piros festék ma is a cinóber, amely higany-szulfid: HgS.
A szép kék és zöld festékszínek alapanyaga bázisos réz(II)-karbonát. Ilyen a kék azurit 2CuCO3 . Cu(OH)2, és a zöld malachit CuCO3 . Cu(OH)2 összetételű féldrágakő. Hasonló összetételű a bronzszobrokon képződő patina is.
Az ólomfehér szintén régóta ismert festék, amely bázisos ólomkarbonát, PbCO3.Pb(OH)2 .
Bármilyen eredetű is a színt adó anyag önmagában még nem alkalmas festésre, kötőanyag is kell hozzá. Régen használt kötőanyagok közé tartozik a tojás és a lenolaj.