A földrengések nagyon sok segítséget adnak a tudósok kezébe ahhoz, hogy a Föld belső szerkezetéről információt szerezzenek. Ennek oka az, hogy a kéreg valamelyik pontjából kiinduló rengéshullámok a Föld egy másik felületi pontjára a belső rétegeken keresztül jutnak el.
A rengéshullámoknak két fő típusa van, amelyek a következők:
A rengéshullámokat egy nagyon érzékeny műszerrel az úgynevezett szeizmográffal regisztrálják. Ennek segítségével megkülönböztethetők az S- és a P-típusú hullámok is. A szeizmográf lényegében egy vízszintes inga. A vízszintes rúd végére egy nagy tömeg van felerősítve, amely kis súrlódású felfüggesztésében könnyen elfordulhat a függőleges tengely körül. Ha a talajt, amelyre a műszert helyezték, a nehéz tömegen és a felfüggesztés tengelyén át fektetett síkra merőleges irányú rengéshullám éri, akkor a tömeg - nagy tehetetlensége miatt - nyugalomban marad. Az állványnak a nyugvó tömeghez viszonyított elmozdulását egy forgó dob regisztrálja. Két, egymásra merőlegesen elhelyezett ilyen műszer teljes információt adhat a vízszintes elmozdulásokról. A műszerek által felvett szeizmogramok segítségével el lehet végezni a regisztrált rendszerek teljes analízisét.
A megfigyelésekből a geológusok arra következtetnek, hogy a Föld központi része folyékony halmazállapotú mag, mivel nem terjednek benne az S-hullámok. Ilyen módszerrel derítették ki azt, hogy Földünk úgynevezett öves szerkezetű bolygó.
Földünknek vannak olyan területei, ahol a kéreglemezek egymáshoz csúsznak, ahol különösen sok a földrengés. Ilyen terület Japán, San Franciscó környéke, Mexikó, stb. Az emberek gondolatvilágában, az ott élő mítoszokban jelentős helyet foglal el ez a természeti jelenség. Továbbá az egy földrengést túlélő emberek igen nagy része szorul utána pszichológiai kezelésre, hiszen az átélt borzalmaz, a rokonok ismerősök egy részének elvesztésre egész életükben kínzó fájdalmat jelent.