A talajképződés folyamata a mállással indul meg. A kőzetek átalakulása mechanikai aprózódással, a fizikai mállással kezdődik: ez a napsugárzás, a csapadék, a hőmérsékletingadozás és a fagy, vagyis végső soron az éghajlat és a felszíni vizek munkájának eredménye. A kőzeteket alkotó vegyületek, az ásványok, többnyire apró kristályokból állnak, bár ez szabad szemmel nem mindig látható. A kristályos szerkezet szabályos, periodikus belső rendezettséget jelent. Ennek az a legfontosabb következménye, hogy a kristályok fizikai (optikai, mechanikai stb.) tulajdonságai valójában irányfüggőek. Pl. egy sókristály mindig kocka lakúra hasad a véső alatt. Ez valójában sokkal inkább jellemző a kristályos anyagokra, mint a szép külső szimmetria. Felmelegedés hatására nem egyenletesen tágulnak, valójában a legtöbb esetben a hőtágulási együttható függ az iránytól. A kőzetekben a rendezetlenül összetapadó mikroszkopikus méretű kristályok, amennyiben a napsugárzás hatására felmelegednek, különböző irányokban fognak elmozdulni. Ennek következtében belső feszültségek keletkeznek. Hasonló eredménnyel jár az, ha a felszín erősen felmelegszik, kiterjed; de a pár cm-rel lejjebb lévő részhez már rosszul vezetődik a hő. A szél miatt létrejövő homokfelhők mellett az ókori egyiptomi kőemlékeket ilyen hatások is pusztítják.
A mi mérséklet égövi klímánk alatt a hőingadozás mellett még a fagyhatás is fellép. A kőzetek pórusaiba behatoló víz megfagy, kitágul, és ezért a kőzetek elmállanak. Közismert a folyóvizek aprózó munkája is. A mechanikai hatások 0,01 mm-es szemcsenagyságig aprítják a kőzetet.
Gondoljuk meg azt, hogy egy 1 cm3 térfogatú kocka felülete 6 cm2. Ha ezt a kockát 1 mm-es kockákra daraboljuk, akkor 60 cm2, a 1 mikrométer, azaz ezredmilliméter, élű kockákra daraboljuk fel, akkor már 6 m2 a felület. Ha még tovább folytatjuk a bontást az atomi nagyságok mérettartományába, 1 nm, azaz milliomod milliméter, élű kockákat kapunk, akkor eredeti kockánk felülete 6000 m2 lenne. Az óriási mértékben megnőtt felület elősegíti a kémiai mállást.