Oktatás

Hőtan és folytonos közegek mechanikája 2019/2020

A korábbi félévekben külön tartott folytonos közegek mechanikája (2+1) és hőtan (2+1) együtt került meghirdetésre ezen évtől. Az előadásra és gyakorlatra együtt egyetlen érdemjegyet lehet kapni. A gyakorlathoz és az előadás helyettesítéshez tartozó anyagok találhatóak itt, az előadáshoz tartozó anyagok Ispánovity Péter honlapján vannak.

A félév első felében kerül bemutatásra a folytonos közegek mechanikája mind előadáson, mind gyakorlaton, és a második negyedévben lesz hőtan. Elérhető tartalmak:

 


Korábbi tárgyak

Van az úgy, hogy egy tárgyat már nem oktatok tovább, vagy soha nem is oktattam, mégis belefolytam valahogy. Ezekhez találtok itt anyagokat.

Mechanika

A gyakorlaton az órán elhangzottak 1-1 része köré tematikusan feladatokat gyűjtöttem korábbi évekből, illetve egészítettem ki, továbbá egy rövid emlékeztetőt - összefoglalót is írtam. A forgó mozgáshoz egy kicsit bővebb leírást is készítettem, ami túlmutat a vizsga szintjén és terjedelmén. Az előadás jegyzet vázlatos, nem az enyém, de praktikus egy ilyennel pl. órára menni, és annak segítségével követni az óra menetét.

Cavendish kísérlet

A Cavendish kísérlet bemutatásra kerül minden évben. Az órán nincs részletesen bemutatva a számolás, sem a geometriai számolás, de a bemutató során használt diavetítés és illesztési ábra elérhető.

Folytonos közegek mechanikája 2018/2019

A gyakorlaton az órán elhangzottak 1-1 részletét kiragadva, kibővítve ismeretetem, azokhoz számolási példákat társítok. A megoldásokat az órákon ismertetem. A diákok szorgos munkája nyomán tételkidolgozás is készült.


Analízis I - III

Analízis jegyzetek I-III. Izsák Ferenc, Tarcsay Zsigmond, Tüzes Dániel; ISBN: 978-963-489-089-8

A tárgy immáron csak egy a választható tárgyak közül, én mégis úgy érzem, egy bármilyen szinten kutató fizikusnak kötelező az ismereteit legalább eddig a szintig kiterjeszteni a matematikai területén.


Kvantum soktestprobléma

Szirmai Gergely előadása alapján készített egy jegyzetet, nagy szenvedés árán HTML-ben. Ti ne kövessetek el ilyen hibát, használjatok LaTeX-et! Csordás András azt monda, ő is készít majd jegyzetet, illetve Szirmai Gergely azt mondta, hogy ez az jegyzet nem olyan jó, majd ír helyette másikat.

  • 09.22 (ellenőrizve 11.23) html pdf
  • 09.29 (ellenőrizve 12.21) html pdf
  • 10.06 (ellenőrizve 12.21) html pdf
  • 10.13 (ellenőrizve 12.21) html pdf
  • 10.20 (ellenőrizve 12.21) html pdf
  • 10.27 (ellenőrizve 12.21) html pdf

A ható órai anyag egyetlen pdf-ben.


Oktatási segédlet oktatóknak a CoViD-19 járvány idejére

A 2020. 03.17-én tartott tanszéki szemináriumon megbeszéltek szerint Jenei Péterrel és Péterffy Gáborral a tanszék dolgozóinak egy kis oktatási segédletet készítünk. Ebben megmutatjuk

Oktató videók feltöltése az internetre

Ha van egy videófájlunk és biztosítani szeretnénk, hogy ehhez a hallgatók is egyszerűen hozzáférjenek, figyelembe véve adott esetben a sávszélesség okozta korlátaikat akkor azt célszerű egy videó megosztó portálra felölteni (pl. YouTube). Fontos kiemelni, hogy attól még, hogy ide feltöltjük ha úgy állítjuk be nem lesz mindenki számára elérhető csak akivel megosztjuk a linket. Az így feltöltött videót természetesen a Canvasba is beágyazhatjuk. Alább található egy videó mely részletesen bemutatja a videó feltöltés folyamatát:

Oktató videók elérése a Fizwebről, áthelyezése Canvasba

Az újfajta koronovírusos megbetegedési hullám miatt megváltozott a vélemény azt illetően, mennyire kell könnyen elérhetővé tenni egyes tananyagokat. A korábbi években már felvett, ám félig rejtegetett tananyagokat az órarendi ütemezés szerint szélesebb körben kell elérhetővé tenni. Az eddigi órák a fizweb szerveréről elérhetőek a Belépés gombra kattintva. A belépéshez csak Caesar azonosító kell. A belépés után a fizweben megnyílik egy lista, ahol az elérhető videók csoportjai (ún. lejátszási listák) vannak felsorolva. Ezek a listák és a listákat alkotó videók a youtube szerverén vannak tárolva, de a linkhez való hozzáférés, illetve azok ismerete nélkül nem lehet őket megtekinteni, tehát pl. a youtubeon tehát hiába keres rá bárki is. Megnézni úgy lehet ezeket, ha a linket megszerzi, azaz pl. belép a fizwebre, és rákattint a linkre.

A dékán kérése, hogy az oktatók tegyék elérhetővé az egyes vidókat az ELTE Canvas rendszerén belül a diákok számára. Alább található egy videó ami megmutja, hogy miként érhetők el Fizwebről a videók, illetve, hogy miképp tudjuk hozzáadni a videókat Canvason.

Oktató videók készítése képernyő kép alapján
avagy hogyan készítsünk narrált videót diavetítésből projektor és kamera nélkül

Ha egy kurzushoz már rendelkezésre áll diavetítés (akár pdf, akár ppt, akár más formátumban), akkor nem szükséges a diákat megjeleníteni projektorral és videókamerával hanggal együtt felvenni ahhoz, hogy a kurzushoz videó formában oktató videó készüljön. Jobb képi és hangi minőséget, kisebb fájlméretben, kevesebb technikai eszközzel el lehet érni, amennyiben az oktató a vetítést a saját monitorján végzi el, a videóhoz a képkockákat a monitorról lopja, a hangot pedig egy, akár a számítógépébe (pl. notebookjába) épített mikrofonnal veszi fel egy erre alkalmas programmal. Ezekre alkalmas pl. az OBS Studio nevű program, ami elérhető Windows, macOS és Linux operációs rendszerekre is. A program használatáról egy kis segédlet az alábbi videóban található:


Fájlok feltöltése és megosztása
a metalog nextcloud szolgáltatására

Ha szeretnél pár fájlt ideiglenesen feltölteni valahova az internetre, és kapcsolatos ELTE-s oktatással vagy fizikával, akkor ide feltöltheted néhány GB terjedelemig. Miután legfeljebb pár napon belül felhasználtad, töröld is le kérlek. A feltöltött tartalmakat bárki letörölheti. Ez a link és lehetőség addig él, amíg valaki vagy valami vissza nem él ezzel a lehetőséggel. Feltöltés a közös területre!

Ha valamit el szeretnél nekem juttatni, akkor itt feltöltheted. A feltöltött fájlok nem listázódnak ki, azokat nem törölheted vagy módosíthatod. Feltöltés Tüzes Dániel tárhelyére!